Betti gondolatai és megélései

Hitelesség vagy álarc?

Eljutottam már magamon belül addig a pontig, amikor minden megkérdőjeleződött. Amikor azt éreztem, Istenem, hogyan segítsek én bárkinek, főleg hogyan fogadjak el ezért pénzt, amikor a saját életemben ilyen mély állapotokig süllyedhetek, ilyen méltatlan helyzetekbe kerülhetek?

Több olyan segítővel és tanítóval is találkoztam, akikről az utam bizonyos pontjain felismertem, hogy összességében többet ártottak vagy vettek el, mint amennyit „gyógyítottak” rajtam vagy hozzám tettek. Hogy teljes jószándékkal bár, de saját tévútjaik labirintusába zárva, saját múltjuk feldolgozatlanságának kendőitől vakon, akár hatalmas meggyőző erővel, pszichológiai és tudatosság nevű szablyákkal hadonászva olykor mélyebben megsebeztek, mint előtte bárki.

És sajnos látok hasonló segítőket sikeresen működve a mai napig is. Papír ide vagy oda, nem azon múlik. Akár hatalmas marketing kampányokkal, hangzatos nevekkel illetett legújabb módszerekkel, vagy éppen régi tradíciók egyikét felkapva, akár a szakmában kitaposott hosszú és elmés munka által szerzett hatalommal és tekintéllyel. Egészséges emberként, némi sérülést cipelve, de alapvetően meglévő bizalommal is nehéz eligazodni a rengetegben.

Szerencsére látok olyanokat is, akik tisztább belső úthoz kapcsolódnak, s nagyobb alázattal viseltetnek a tanulás iránt, az érző élet, a lélek iránt.

Összességében mindenki képvisel értéket, és tanít valamire, s nekem ugyanúgy megvannak a magam hibái. Emberek vagyunk, s azért jöttünk ide, hogy az egymással való kapcsolódásokon keresztül tanuljunk és tapasztaljuk az érzelmek színes skáláját. De valamit mostanában nagyon nem jól csinálunk!

 

Megjártam a magam poklát. Talán túlságosan is. Úgy értem, hosszabban és mélyebben, mint ami szükséges lett volna a múltam feldolgozásához. Persze valami miatt így történt, így hát talán valamilyen nézőpontból szükséges volt; de legalábbis valamit megérlelt bennem, ha így volt megírva, ha nem.

Ez a valami pedig nagyfokú érzékenység. A manipulációra, a hazugságokra, a vetítésekre, az ítélkezésre, az egyoldalú összegzésekre, az EGY igaz úttól való bármilyen eltérésre; és persze mindezekből következően az Igazságra is.

No de mégis mi a fene az az Egy igaz út meg az Igazság? … Nem, nem az, amit az egyes vallások vagy csoportosulások ráaggattak erre az elmúlt sokezer évben! Egyáltalán nem valami, ami nekem megvan, neked meg nem biztos. Ennek pont az ellenkezője. Az az esszencia, ami benned és bennem egyaránt, s nagyjából egyformán ott rezeg. Emberség. Érzelmek, amik mindannyiunkban azonosak, és legbelső szándékok, amihez vagy tudunk kapcsolódni vagy nem, de lényünk legigazibb valójaként várják a kibomlást.

 

Magamat már kimentettem, most itt az ideje, hogy szolgálatot tegyek.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.